TÖRÖLNI A TESTEMBŐL A HOLOKAUSZT TÚLÉLŐIT
– Shannon O’Hara –
Pusztán az, hogy törölni akarod őket, nem azt jelenti, hogy most van itt az ideje a törlésnek.
(Nem is tudom, mennyi év) Beszélgetés az Entitásokkal facilitálás után végre képes voltam rá, hogy testemből nemrég egyik éjjel sikerült törölnöm néhány nagyon makacs entitást! Már évek óta tudtam, hogy a testemhez, vagy valamilyen módon a világomhoz holocaust túlélőik tapadtak, és egyszerűen nem tudtam távozásra bírni őket. Körülbelül 3 hete azt választottam, hogy tisztító diétába kezdek, hogy támogassam testemet abban, hogy megváltoztasson néhány dolgot, ami benne zajlott. Minden nagyon jól ment, néha kényelmetlen volt, de tudtam, mindezt a kurzus teremtette.
Vega levest kezdtem enni 2 napon át, hogy a szervezetem megpihenjen és helyreállhasson. Az első éjszaka maga a pokol volt!
Hisztériás roham küszöbén álltam, ilyeneket mondtam a férjemnek, hogy „nem érdekelsz” és „ezentúl úgyis megint tartalmasabban fogok étkezni”.
Képzeljétek: nem állított le, semmi köze nem volt a választásaimhoz, de valami miatt úgy tartottam, ő az, aki nem enged enni.
Kirobogtam a konyhába, elkezdtem tésztát főzni magamnak, és nem fogod elhinni, de még 10 perccel azután, hogy bedobtam a tésztát a vízbe, még mindig nem forrt a víz.
Ekkor megtörtem.
Lerobogtam a lépcsőn, és elkezdtem gondolkozni: „Éhen fogok halni!” Mikor „hallottam”, hogy ezt gondolom magamban, nyomban tudtam, hogy valami másról van szó, mint az éhségről. Tudtam, hogy nem fogok éhen halni – közel sem – hisz őszintén szólva a testem egyáltalán nem volt éhes.
Nagyon jól ismertem ezt a hisztit és az éhhalál gondolatait. Egész életemben kísértek, ott leselkedtek a felszín alatt, és rémisztgettek, nehogy túl éhes legyek. Ha túl éhes lettem, vagy valami miatt nem ehettem, bármilyen indok megfelelt arra, hogy túlzabáljam magam, azért, hogy biztos legyek benne: ez az érzés eltűnik. Szükségtelen hozzátennem: kamasz koromban és felnőttként is állandóan küszködtem a súlyommal.
Nézzük csak a vega levest. Amint ez az „éhenhalok”-hisztéria előjött, tudtam, hogy valami zűr van, és elkezdtem „POD/POC”-olni, és az entitásoktól tisztítani magam, de ez nem ment. Így hívtam férjemet (ő is Access & Beszélgetések az Entitásokkal facilitátor), mondtam neki, hogy bedilizek, és nekiszegeztem a kérdést: “Tudnál-e segíteni?”
Amint azt kérdezte, nincsenek-e valamiféle entitások a dologban, legszívesebben letéptem volna a fejét… úgyhogy tudtam, jó nyomon járunk. Körülbelül 3 perces tisztítás után kész is voltunk. Végre az összes holocaust-túlélő elhagyott! Hosszú éveken át tartó „próbálkozásaim” után már itt volt az ideje! Végre elegendő tudatosságot teremtettem a testemmel kapcsolatban ahhoz, hogy el tudjam ereszteni ezeket az alakokat. Valamikor megesküdtem, hogy vigyázni fogok rájuk, és az egyik különösen kitartó az „EGYÉL!” volt. Nagyon tipikus zsidó anya típus.
A tisztító diéta nem segített abban, hogy méregtelenítsek, de megengedte, hogy hozzáférhessek összes energiámhoz, és ebben az esetben olyan entitásokhoz, amelyeket általában azért tömtem, hogy ne érezzem őket. Valahányszor az éhségérzés jelentkezett testemben, e holocaust-túlélők közül még a legkisebb is elkezdett megőrülni.
Az irántuk való elkötelezettségem intenzitása és az ő zavarodottságuk azt eredményezte, hogy addig ne változzak, amíg nem tettem fel elég kérdést a testemmel kapcsolatban, és nem futtattam elég Access Testkezelést. Csak akkor lett a változás választható.
Olyan sok entitás és ember játszhat szerepet életünkben, annyi életnyi elkötelezettség és mennyi egyéb megszilárdult választás..! Annyi tudattalanság, az igazán működő eszközök és segítségek oly mértékű hiánya. És még ha a legdinamikusabb eszközeid és a lehető legjobb támogatásod van is, akkor kapod meg a segítséget, amikor megkapod.
Ne adjátok fel a dolgot, ti mindannyian, akik tudjátok, hogy entitásokkal van dolgotok, akik feladnátok vagy körös körül kerülgetitek a témát. Néha valamin át kell mennünk, amin át kell mennünk ahhoz, hogy eljussunk idáig. Ha nem hagyod abba a kérdezést és a választást, mindent megváltoztatsz, még a „leglehetetlenebb” dolgot is.
Örülök, hogy az utolsó 3 napot úgy töltöttem, hogy minden nap legalább egy kis éhséget megengedtem magamnak és végre látszott a vége. Nincs már hisztéria, nincs beteges evés, nincsenek már Holocaust túlélőim!
Forrás: https://www.talktotheentities.com/clearing-the-holocaust-survivors-from-my-body/
Fordította: Kaposi Luca
HA MÉLYEBBEN MEGISMERKEDNÉL A BESZÉLGETÉS AZ ENTITÁSOKKAL KURZUSOKKAL, AKKOR ITT TALÁLSZ PROGRAMOKAT VELEM