A történetem az Entitásokkal egészen kicsi gyermekkoromban, 9 évesen kezdődött egy Szellemházakról szóló könyvvel. Megláttam a könyvet és addig sírtam és sírtam édesanyámnak, amíg meg nem vette azt nekem. Emlékszem milyen áhítattal néztem a könyvet és benne a fotókat és képzeltem el, hogy milyen lehet szellemekkel találkozni. Ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen kalandokban lesz részem az Entitásokkal valójában.
Szerencsésnek mondhatom magam abban is, hogy egy szellemileg nyitott családban nőttem fel, ahol egészen kicsi gyermekkoromtól fogva beszéltünk Istenről, angyalokról, energiákról, itt ragadt lelkekről, a halál utáni életről, reinkarnálódásról és hasonló témakörökről.
Majd 11 évesen a reiki avatással folytatódott a történet, ahol először kerültem igazán kapcsolatba az energiákkal és az avatás alatt 4 szerzetest láttam, akik egy üzenetet adtak át. Innentől az érzékelésem az energiákra egyre finomabb lett és elkezdtem ilyen irányultságú könyveket olvasni. A könyvek telis tele voltak a látás képességének rejtelmeivel és azzal, hogy hogyan lehet azt fejleszteni.
14 éves voltam, amikor annyira felerősödött a látás, hogy szinte úgy láttam az ittragadt lelkeket és az itt élő entitásokat, mintha írásvetítő fóliát tennének erre a valóságra. Repültek a széllel, meredten ültek autókban és éjszaka néha az arcomba néztek. Persze ekkor sokkoló volt az egész hiszen nem tudtam mit kezdhetnék ezzel a tapasztalással, nagyon féltem és kezdett túl sok lenni egyszerre a két világ. Ekkor, mint egy mantra inkább elkezdtem kérni, hogy ne lássak, és ezt sikerült addig mondogatnom, hogy a látás képességét lezártam, viszont ezzel együtt a szemem is megromlott. Erre mondják, hogy vigyázz mit kérsz, mert megkapod vagy, ha kérsz kérj pontosan. Az érzékelésem megmaradt a jelenlétükre, viszont a félelem és az ellenállás továbbra is ott volt bennem.
A nagy változás középiskolában történt. Az egyik osztálytásam volt párja magára gyújtotta az autót. Neki hatalmas fájdalom volt, hogy nem tudott elbúcsúzni tőle, így elkezdtünk kutatni, hogy hogyan lehet felvenni a kapcsolatot valakivel, aki meghalt. Eljutottunk egy erdélyi férfihez 16 évesen, aki egy 3 lábú pici asztalka segítségével, aminek az egyik lábában egy ceruza volt segített kapcsolatba lépni az elhunyt fiúval. Egészen döbbenetes élmény volt, ahogy az asztalka magától mozgott az asztalon és pontos válaszok jöttek a feltett kérdésekre.
Később lett egy kis közösségünk az osztályban, akikkel Budára jártunk át egy ezoterikus könyvtárba könyveket kölcsönözni. Folyékony írással és a chanelling (csatornázás) módszerével kommunikáltunk a szellemvilággal és a látásom is újra egyre élesebb lett, egyre kevésbé féltem, de még mindig a védelmi technikák volt a legfőbb eszköz. A kíváncsiság viszont mindig nagyobb volt, mint a félelem.
Később informatikai főiskolára mentem és ebben a szakmában kezdtem el dolgozni, majd jött egy éles váltás és visszasodort az élet a spiritualitásba, reiki avatásokba, meditációk tartásába és a folyamatos önképzésbe. Mindenhol a védelemmel találkoztam és azzal, hogy vannak rossz entitások is és jobb félni, mint megijedni, de a kapcsolat folyamatos maradt az entitásokkal.
2014-ben pedig berobbant az életembe az Access Consciousness a maga minden életterületén újat mutató szemléletével és jött vele Shannon O’Hara és a Beszélgetés az Entitásokkal kurzusa, ami egy teljesen más utat mutatott abban, hogy kik az Entitások és hogyan lehet kapcsolódni velük. Shannon megmutatta, hogy nincs mitől félni és hogy egészen egyszerű eszközökkel tudjuk tisztítani az entitásokat ebből a valóságból. Ettől kezdve lett igazán könnyű számomra ez, de még mindig toltam magamtól a témát hiába kérdezték folyamatosan, hogy mikor fogok ilyen tanfolyamot tartani.
És jött az idei év 2020. a maga káoszával és fordulataival. Teljesen más kurzusokat terveztem idénre elvégezni, hogy oktathassam és végül az élet és valójában az Entitások is, ahogy szoktak mindig tereltek és most is terelnek. És itt vagyok Entitás kurzusokat tartok. Róluk, akik talán az életem legmeghatározóbb részei voltak, ha őszinte szeretnék lenni. És hát, ahogy Gary mondja, hogy ahol a legnagyobb az ellenállás, ott a legnagyobb a potenciál.
Lássuk! Mit teremthetünk veled és az Entitásokkal ezeken a nagyszerű kurzusokon együtt?
Várlak, ha te is gyakorlatias eszközökre és egy félelemmentes kapcsolódásra vágysz az Entitásokkal, ahogy anno én is! 🙂
A világaink találkozása csodákra képes!
HA MÉLYEBBEN MEGISMERKEDNÉL A BESZÉLGETÉS AZ ENTITÁSOKKAL KURZUSOKKAL, AKKOR ITT TALÁLSZ PROGRAMOKAT VELEM