Félelem-oldás meditáció CD - Vona Kitti

Félelem-oldás meditáció CD

FÉLELEM-OLDÁS MEDITÁCIÓ CD

Biztos te is érzed, hogy életed legnagyobb akadályai a félelmeid. A félelmeink megbénítanak minket és egyszerűen képtelenek vagyunk egyszerűen csak túllépni rajtuk. Az is tudományosan bizonyított, hogy a félelmeink 93%-a teljesen felesleges félelem bennünk.

Ez a meditáció bármikor elővehető, amikor úgy érzed, hogy egy félelem elhatalmasodik rajtad. Bármikor újra és újra megismételheted akár ugyanazzal a félelemmel kapcsolatban is.

A legjobb, ha mindig azzal a félelemmel dolgozol, ami éppen feljön először a meditációban és nem próbálod az elméddel irányítani a folyamataidat.

A meditáció során felelevenítjük magunkban a félelmet és kapcsolatot alakítunk ki vele. Ezután megkeressük a múltbeli gyökerét, hiszen minden félelemhez kapcsolódik egy múltbéli negatív emlék. Ezt az emléket szépen elengedjük.

Ezután meghívjuk a meditációban a családtagjainkat, barátainkat, a belső vezetőnket, Isteni jelenlétünket és kapcsolódunk velük belőlük erőt merítve a félelmünk legyőzéséhez úgy, hogy egy szeretetteli és biztonságos energia mezőt alakítunk ki együtt, melyben elhalványul a félelem.

Végül pedig az Istenitől ajándékképpen egy gyönyörűséges fényes, fehér gömböt kapunk a szívünkbe, mely segít mindig abban, hogy bátrak, magabiztosak legyünk. Hogy legyen hitünk és bizonyosságunk és soha ne uralkodhasson el rajtunk felesleges félelem.

Minden meditáció nagyon gyakorlatias! Mentes minden féle felesleges díszítő elemektől és mentesek minden valóságtól elrugaszkodó elemtől.

Ára: 5.000 Ft/mp3, 5.000 Ft/CD

MEGRENDELŐLAP

    Elolvastam az adatvédelmi tájékoztatót

    Adatvédelem