2,5 év keresés után bukkantunk rá a tanyára Lajosmizsén. Sok helyet megnéztünk, sok helyben láttunk fantáziát, de amikor bekanyarodtunk a tanyára vezető útra már tudtam, hogy ez lesz A HELY. A hely, ahol megvalósulhat a régi álom, egy igazi „menedék” létrehozása. Egy menedék a város zajáról a természetben, a fák között, nyugalomban és békében.
Nem messze Budapesttől kerestünk helyet, hogy könnyen megközelíthető legyen akár az ország bármely tájáról és teret adjon a tanfolyamok, kurzusok és elvonulások vidéki megtartásához is.
A hely szelleme igazán különleges, nyugalmat árasztó és nekünk épült szinte mondhatnám ezt is, hiszen minden feltétel adott. Adott a nagy 500 négyzetméteres ház, melyben 7 szoba található a felső szinten, a földszinten pedig egy nagy konyha étkezővel, egy nagy előadóterem és egy kisebb terem is, ami alkalmas egyéni kezeléseknek vagy pótszobának. A hely befogadó képessége optimálisan 20 fő.
A szobák elosztása: 2 kisebb francia ágyas szoba, és 5 nagyobb 3 ágyas szoba. Valamint a kis egyéni kezelő pótágyazható 2 személy részére még.
A kert hatalmas több, mint 1 hektár áll a rendelkezésünkre, hogy kellemesen érezzük magunkat kinti sütögetőhellyel és egy kültéri jógához és meditációhoz alkalmas padlózott térrel.
A tanya neve Tulasi Kert Tanya, melyet egy indiai helyről kapott nevéül. A Tulasi Kert volt az a hely Indiában, ahol a gyermek Krisna játszadozott. A tanyát pont Krisna születésnapján sikerült megnézni először. Aki ismer tudja, hogy India szívem csücske és a hinduizmus is. Szóval nem véletlen a névválasztás és azt sem, hogy erre a napra esett a tanya megtalálása. Mindent megteszünk, hogy méltán viselje a tanya a Tulasi Kert nevet megidézve Krisna szellemét és
Várlak benneteket is ezen a csodás helyen programokkal!
A képek még felújítás előttiek! Hamarosan jönnek az új képek is.