Karmikus programjaink elsődleges programjaink.
Minden, amit itt és most tapasztalunk ebben az életünkben az abból ered, amit hoztunk magunkkal. Általában azt szoktam tanácsolni, hogy érdemes ebben az életben oldani a problémákat, hiszen nincs tér és idő, így ami most oldódik az hat a múltbeli történésekre is, de vannak olyan helyzetek és szituációk, amikor már mindent megpróbált az ember és mégsem akar helyreállni az élet. Ekkor érdemes megnézni az előző életeket, hiszen biztos, hogy van valami meg nem értett dolog, valami érzelmi töltet, fogadalom, ami köti az embert a múlt életbeli történésekhez.
A reinkarnációs utaztatásokat úgy kell elképzelni, mint a vezetett meditációkat.
Az utazást vezető segíti az utazót végig a történetén.
Én 2 féle módszert szoktam alkalmazni. Az egyikben folyamatos kommunikációban vagyok az utazóval, aki meséli, hogy éppen mit lát. Ez azért tud nagyon hatásos lenni, hiszen én, mint külső szemlélő érzem azt pontosan, hogy a történetben hol van az érzelmi beragadás és arra rávezetve, az utazó figyelmét és energiáját ráirányítva lehet oldani a történetet.
A másik verzióban pedig nem beszélgetek az utazóval. Itt egy általánosabb szövegkörnyezetben pontosan tud végig menni az adott élet megtapasztalásán. Ebben az esetben mindenki nagyon mély és intenzív élményekről számol be, mintha ott lennének ténylegesen abban a tapasztalásban, érzelmi megélésben az emberek. Itt a kommunikáció nincs kimozdító erővel.
Van, hogy szkeptikusak az emberek, hogy van-e előző élet vagy nincs. A tudatalatti képekben kommunikál legkönnyebben velünk így ha van, ha nincs egy dolog biztos, hogy bármi is legyen a tudatalattiban, mint beragadás az adott témában ezzel a módszerrel tökéletesen segíthetünk, hogy képi megjelenítés segítségével az érzelmi blokkok oldódni tudjanak, megértések szülessenek és az egyén továbbléphessen az életében egy magasabb szintre.
Időtartama: 1-4 óra (van, hogy 1 témában nem elég 1 életet megutazni ekkor hosszabb lehet az idő)
ÉN MOST NEM TUDOK EGYÉNI KEZELÉSEKET VÁLLALNI!
SZÍVBŐL AJÁNLOM KEDVES BARÁTNŐMET, BORLÓI ANITÁT REINKARNÁCIÓS UTAZTATÁSHOZ:
BORLÓI ANITA
Reinkarnációs utaztatás
E-mail: lelkedfenye@gmail.com
Telefonszám: +36305999829
Helyszín: Budapest, 3. kerület
Facebook: https://www.facebook.com/fenye.lelked
Weboldal: http://lelkedfenye.hu/
Időpontjai: kedd, szerda, csütörtök, szombat