MIT JELENT VALÓJÁBAN AZ INTIMITÁS ÖT ELEME?
2013. szeptember 12.
Az csak egy dolog, ha bólogatunk mikor Gary Douglas és Dr. Dain Heer az intimitás öt eleméről beszélnek; egészen más élni is őket.
Emlékeztetőül ezek a tisztelet, bizalom, megengedés, sebezhetőség, és a hála.
Mialatt körbeutaztam a világot, hogy megosszam az Access Consciousness eszközeit a kapcsolatokra vonatkozóan, rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy szeretnének párkapcsolatot, mégis az öt elemből legalább egy hiányzott abban a kapcsolatban, amit próbáltak megteremteni.
Lehetséges, hogy hasznos lenne pár példát megosztani azzal kapcsolatosan, hogy amit mondunk, meg amit teszünk, az nem teljesen ugyanaz.
Bizalom. Ahogy Gary és Dain bemutatják, a bizalom annyit jelent, hogy tudjuk hogy egy ember azt fogja csinálni, amit csinálni fog, egészen addig, amíg csinálni fogja. Ez annyit tesz, hogy úgy tekintünk az emberre, amilyen ő valójában, nem pedig úgy, amilyennek szeretnénk/remélnénk/imádkozunk/úgy teszünk, hogy válni fog.
Gary úgy fogalmaz, hogy a bizalom nem jelent egyet azzal, hogy ‘hiszünk abban, hogy minden rendben lesz, csak azért mert ezt szeretnénk, hogy történjen.’
Ez a vak hit. Ennek egy jó példája, amit a kurzusaim során szeretek felhozni, a naív ember, aki azt mondja ‘Oh tudom, hogy iszogat kicsit, de szeret engem, és majd ha összeházasodtunk, akkor abba fogja hagyni.’ Nem. Addig fog inni, amíg azt nem választja, hogy leteszi az italt, és pont.
A vak hit egyik kiterjesztése egy párnál volt jelen, akik eljöttek hozzám konzultációra. A férfi alkoholista volt, a nő pedig szeretett inni. A férfi számára problémát jelentett, hogy iszik a párja, de a nő számára nem. Arra kért a férfi, hogy vegyem rá a nőt, hogy hagyja abba az ivást. A rossz hírek hozóját kellett eljátszanom, és tudatnom vele, hogy ez nem egy valós opció.
Az, hogy a nő abbahagyja az ivást, az a C választás lett volna, viszont ebben az esetben csak A és B választás létezett. A volt, hogy együtt él a párja ivási szokásaival, B pedig, hogy elhagyja. Arra viszont rávenni, hogy megváltoztassa a viselkedését, és ezáltal úgy viselkedjen, ahogy a férfi gondolja, hogy helyes a C verzió, de ez nem volt elérhető. Természetesen ez az analógia, csak az ivásra igaz (EGYÁLTALÁN NEM!).
Milyen gyakran mondogatod magadnak, hogy minden rendben lesz (mialatt azt érted, hogy minden úgy alakul majd ahogy szeretnéd), mikor valamit meg kell tenned, vagy valami kellemetlen dolgot várnak el tőled?
Volt egy beszélgetésem egy másik facilitátorral, aminek során elmeséltem neki, hogy a külföldi valutaárfolyamok negatívan hatottak rám, mert reménykedtem, hogy ezzel megakadályozom, hogy ő is elkövesse ugyanazt a hibát.
‘Lehetséges, hogy mire én megyek, addigra a javamra fognak változni’ válaszolta, arra amit mondtam. Ahelyett, hogy olyasmit csinált volna, amihez szükség lett volna cselekvésre, és valószínűleg az ezzel kapcsolatos teendőkkel való kényelmetlen szembenézésre, inkább afelé ment el, hogy ‘minden rendben lesz, mert én azt szeretném, hogy így alakuljon.’
‘Wow ez annak a példája, amiről Gary beszél, amikor azt gondoljuk, hogy a dolgok úgy fognak alakulni, ahogy mi szeretnénk, csak azért, mert mi azt szeretnénk’ gondoltam magamban.
Ez a példa nem kapcsolódik közvetlenül romantikus kapcsolatokhoz. Lehet azonban úgy leírni, hogy ez az ő kapcsolatához tartozik önmagával, a businessével, vagy a pénzügyi flowjával. Feltételezted, hogy az intimitás elemei a szexuális kapcsolatokon kívüli területekre is vonatkozhatnak?
Tisztelet. Gary úgy definiálja, miszerint a másik emberrel tisztelettel bánunk, mindenféle cikizés nélkül. Ez az, amire nagyon gyakran bólogatnak az emberek, és mégis sokszor nem működik a gyakorlatban.
A tiszteletnek azon kell alapulnia, hogy ki a másik ember, nem pedig azon, hogy ki szeretnénk, hogy legyen. Az egyik nő, akivel dolgoztam, a következőket mondta: ‘A potenciáljába szerettem bele, de ő ezt nem látta meg sose.’ Pontosan. Ha folyamatosan erősködünk, reménykedünk, imádkozunk és más módokon nyomást helyezünk bárkire, hogy mássá váljon, mint aki az itt és mostban, akkor biztos hogy tiszteljük őt? Megsúgom: ez akkor is érvényes, ha TUDOD, hogy többé válni a legnagyobb érdekük igazából.
Gondolj a tisztelet, és a kedvesség kapcsolatára. Tisztelet-e valaha, ha nem vagy kedves valakihez? Mégis, milyen gyakran kedvesek az emberek egymáshoz?
Egy rendezvényszervező mesélte nekem egyszer, hogy akivel együtt dolgozott a következőket mondta neki: ‘Takarodj ki a hotelszobámból, nem szeretném látni a fejedet, amíg a kurzus el nem kezdődik!’ Miért beszélnél bárkivel ilyen módon? Képes lenne-e vagy tudna-e olyasmint teremteni, aminek értelme lenne a kapcsolatotok jövőjét illetően?
Honnan tudhatod, hogy kedves vagy-e vagy sem? Én mindig olyan módon próbálom ezt nézni, hogy a megjegyzésemtől az adott ember jobban érzi majd magát, vagy sem. Egy kérdés, amit beszéd előtt eseteg megkérdezhetnél magadtól: ‘A következő megjegyzés vajon több teret és kiterjeszkedést fog előidézni ebben a kapcsolatban, vagy kevesebbet?’ Ha egy összehúzódást fog teremteni, akkor minek mondod ki? Lehetnek olyan alkalmak is, mikor egy megjegyzés, ami nem teremt kiterjeszkedést szükséges ahhoz, hogy valami nagyszerűbb teremtődjön; de most nem jut eszembe egy példa se rá. Te mi az, amit tudsz?
Hála. A hála az, amit Gary és Dain a szerelem helyett javasolnak.
Miközben a szerelem nagyon gyakran ítélkezéshez vezet, a hála és az ítélkezés nem képes együtt létezni. Ha ítélkezés van jelen a nézőpontodban a partnereddel kapcsolatosan, akkor a hála nem lehet jelen.
Az egyik oka annak, hogy a szerelem ítélkezéshez vezet, hogy rengeteg definíciója van. Ha te az egyik fajta definícióból kiindulva beszélsz, a ‘szerelmed’ pedig egy másikból, akkor könnyű elítélni őt, ha nem ‘érti’ a te definíciódat.
Az egyik klasszikus példája a szerelem különféle definíciójai miatt kialakuló konfliktusnak, zavarnak, és félreértésnek, az amit már általános iskolában hallottál: ‘A fiúk szexet akarnak, a lányok pedig a szexet használják arra, hogy szerelmet kapjanak.’ Különbözik ez bármiben a felnőttkortól? Amikor egy férfi azt mondja ‘Szeretlek’, valójában szexelni akar. Amikor egy nő mondja, hogy ‘Szeretlek’ akkor valójában szexet kínál fel, hogy megkapja azt a kapcsolatot, amit akar.
Tapasztalatom szerint, különösen a nőknek mintha lenne egy olyan nézőpontjuk, hogy ők jobban tudják, hogy a legtöbb férfi, milyen férfi kéne, hogy legyen. Ez az a nézőpont, ami lehetségessé teszi számukra, hogy azt gondolják, hogy képesek egy férfit megnevelni, ahogy Gary egyik gyakran felemlegetett példájában, miszerint a nők megpróbálják ránevelni a férfiakat, hogy hajtsák le a WC ülőkét. Ez a példa nevetségesen hétköznapi számomra.
De milyen gyakran tekintenek az emberek a partnerükre és gondolják: ‘Szeretem őt, de bárcsak x,y és z-t megváltoztatna’? Ez sokkal több mindenre vonatkozik, mint egy WC ülőke. Hölgyeim, ha tudják a szívük legmélyének a legmélyén, hogy a párjuk valójában sokkal jobb lenne, ha ……’, akkor nem éreznek hálát azért, aki most valójában. (Ugyanúgy, ahogy az ivásos példa, ez sem nem-specifikus. Csupán példákat használok, melyek azokon alapulnak, akikkel beszéltem.)
Gyorsan: mit szeretnéd, hogy a partnered megváltoztasson? Ha van erre egy válaszod, akkor biztosan a hálában vagy jelen?
Megengedés. A megengedés természetesen azt jelenti, hogy ‘minden egy érdekes nézőpont’. Semmi sem lehet helyes, helytelen, jó, rossz, pozitív, vagy negatív anélkül, hogy mi annak ítélnénk. Az ítélkezés megöli a megengedést, ugyanúgy, ahogyan a hálát is.
A megengedésnek számos öszetevője van, és partnered ítélkezés nélküli befogadását jelenti – de ugyanakkor része az arra való éberség is, hogy kik ők, akár hajlandóak ezt látni, akár nem. De ez nem jelenti azt, hogy el kell nekik mondani, hogy mit látsz!
Ha valaha azt találtad mondani ‘Hogy merték ezt tenni velem?’ akkor nem voltál megengedésben. Ez az összeszorított foggal kimondott ‘érdekes nézőpont’. Nem megengedés.
Ha minden, amit a partnered mondott, vagy tett az csupán egy érdekes nézőpont, akkor lehetséges lenne az egyáltalán, hogy bármit tegyenek veled? Mi lenne akkor, ha minden, amit tettek, vagy mondtak csupán az egyediségük kifejeződése? Nem ez az, ami miatt eleve választottad őket? Elfelejtetted volna?
Sebezhetőség. A sebezhetőség olyan, mint a nyílt seb, ami még nem gyógyult be. A legfinomabb szellő felette intenzív és kínzó. Ennek a valóságnak a nézőpontja szerint a sebezhetőség egy gyengeség. Hányótok vette be ezt a nézőpontot és használta már a kapcsolatában? És működött?
A sebezhetőség valójában nagyszerű potenciállal rendelkezik, mivel csupán amikor sebezhetőek vagyunk tudunk valójában befogadni, és csupán amikor hajlandóak vagyunk sebezhetőek lenni, vagyunk képesek igazán éberek lenni.
Valaki, aki meglepődik, mikor a partnere ‘megcsalja’ vajon sebezhető volt-e előtte valójában?
A sebezhetőség nem azt jelenti, hogy megosztod az érzéseidet, és elvárod, hogy egy férfi meghallgassa mindezeket, csajok! Részesei lehetnek ezeknek a könnyek, de a sebezhetőség könnyei és az érzelem könnyei nem ugyanazok. A sebezhetőség azt jelenti, hogy megengeded a partnered számára, hogy teljes egészedet láthassa, mindenféle korlátok nélkül.
Az, hogy megengeded, hogy lássanak különbözik attól, mint hogy elmondod egy férfinek, hogy mit érzel.
Ahogy Gary említette a legutóbbi 4 napos houstoni Sex és Relationships kurzuson, amikor egy nő megosztja, hogy érez valamivel kapcsolatosan, a sorok közötti ki nem mondott üzenet az az, hogy a férfinek nincsen igaza!
A sebezhetőség az a pengeélen lévő állapot, amikor hajlandóak vagyunk megengedni, hogy a partnerünk teljesen lásson minket, mindenféle követelés nélkül, hogy ő majd bármit tesz ezek után. Ha bárhol az univerzumban van olyan célzás, hogy a partnerednek bármit kéne tennie azzal kapcsolatosan, hogy hogy érzel, az érzelmi zsarolás, nem sebezhetőség.
A sebezhetőség szintén nem azt jelenti, hogy el kell mondanom mindent a partnerednek. Ha elmondod, ami épp veled van az nem kedves a partnereddel, és nem járul hozzá a kapcsolatotok nagyszerűbbé tételéhez, akkor miért mondod?
Óriási különbség van aközött, hogy nem vagy hajlandó megmutatni egy részedet és aközött, hogy nem mutatod meg, amikor az leszükíti a partneredet, és a kapcsolatotokat. Ez eléggé különbözik a teljes őszinteségtől, amit sok párkapcsolati ‘szakember’ hajtogat.
Ez az a különbség, amit Mary, Gary barátja, mondott: ‘Ti fiatalok azt gondoljátok, hogy mindent el kell mondanotok a partnereteknek. Ez olyan, mintha a koszos fehérneműt végighúznátok az arcukon, és elvárnátok, hogy így is szeressenek!’
Hogyan tudod megmondani a különbséget? Megkérdezheted magadtól: ‘Mit fog teremteni a kapcsolatunkban, ha megosztom ezt az információt? Vagy ‘Azért osztom ezt meg, hogy sebezhető legyek/elkerüljem a sebezhetőséget vagy (legrosszabb) csak azért, hogy megbántsak, vagy kiegyenlítsek?
Mi van akkor, ha a szíved legmélyén már valójában tudod, hogy mi szükséges ahhoz, hogy olyan kapcsolatod legyen, ami tényleg működik? Hajlandó lennél-e megteremteni? Mint a tudatosság, ez sem mindig kényelmes. Ahogy Dain mondja: ‘Sosem úgy fog alakulni, ahogy te gondolod!’
*******************
A BEJEGYZÉS MAGÁNFORDÍTÁS! Nem másolható ki!
Fordította: Vona Kitti CF (Minősített Access Consciousness® Kapcsolatok Másképp Facilitátor)
Cikk angolul (forrásom): kattints IDE
HA MÉLYEBBEN MEGISMERKEDNÉL AZ ACCESS KAPCSOLATOK MÁSKÉPP KURZUSAIVAL AKKOR ITT TALÁLSZ PROGRAMOKAT VELEM: