7 JELE ANNAK, HOGY CSODA VAGY
Elismerni önmagad nagyszerűségét, azaz önértékelés és önbizalom Accessesen
Írta: Vona Kitti
Access Consciousness® Minősített Facilitátor
Érezted már úgy, hogy kicsi, szürke és jelentéktelen vagy? Egy apró porszem csak ebben az Univerzumban? Próbáltak már lenyomni, elvenni minden erődet, jelentéktelenné tenni mások? Vagy nyomtad-e már el magad, bizonyítottad magadnak, hogy nincs erőd, képességed, lehetőséged semmire és tetted jelentéktelenné magad? (Mindent, amit ez felhozott POC POD!)
Nézzük meg, hogy mi kellene ahhoz, hogy felhagyj önmagad elértéktelenítésével, és tudd és elismerd, hogy valójában egy csoda vagy.
Most pedig lássuk, hogy mi minden van, amiért csodának élheted meg magad, az életed és az egész ajándékát annak, hogy itt vagy egy fizikai testben megtestesülve:
1. Csoda, hogy van tested!
Egy tested, amire talán eddig igazán tudatos sem voltál, hiszen csak arra tanítottak minket, hogy hogyan lássuk el a testünket arra nem, hogy hogyan legyünk egységközösségben vele. Fontos, hogy tudd, hogy a tested egy külön tudatosság és érdemes minden témakörben kérdezni a tested és kommunikálni vele, amiben értintett a tested. Márpedig mindenben érintett, hiszen neki szól a ruha, amit felveszek, az étel, amit megveszel még az a kocsi is, ami szállítja a tested egyik helyről a másikra. Csak gondolj bele és érzékelj rá, hogy mennyivel nagyszerűbb lehetne az életünk, ha ezt meg is élnénk és olyan dolgokat vennénk, ennénk, tennénk, ami a testünknek is kellemes. Kvázi az egész életünk egy kellemes, örömteli létezés lehetne.
Eszköz, amit ajánlok a kommunikáció kialakításához az Access Könnyű – Nehéz eszköze. Erről találsz egy videót itt:
(Mobilon felirat bekapcsolása: videó jobb sarkában 3 pötty – Feliratok – magyar kiválasztása)
2. Csoda, hogy végtelen lény vagy és hogy bármire képes vagy!
Oké, ha a testem egy külön tudatosság, akkor ki vagyok én? Mi mind végtelen lények vagyunk, ebben a végtelen univerzumban, ahol valójában végtelenek a lehetőségek. Határai és korlátjai a testednek vannak és a határaid és a korlátaid azok a hitrendszerek, amiket elhittél, átvettél gyermekkorodtól fogva. Valójában, ha választod, ha elismered, hogy végtelen lény vagy, ha elismered a képességeidet és a végtelen lehetőségeidet bármi lehetséges lesz számodra.
Ehhez igazi segítség tud lenni a „Kihez tartozik?” eszköze az Accessnek, hiszen mindent, amivel korlátozzuk magunkat 98%-ban átvettünk az életünk során. Ehhez találsz egy újabb videót itt:
(Mobilon felirat bekapcsolása: videó jobb sarkában 3 pötty – Feliratok – magyar kiválasztása)
3. Csoda, hogy mindig lehet választásod és élhetsz tudatosságban, ha választod!
Gary Douglas azt mondja, hogy a Tudatosság mindent magába foglal ítélkezések nélkül. Ha ítélkezel, mindenről eldöntöd, hogy helyes vagy helytelen kizárásokat hozol létre az életedben. A tudatosság nem zár ki kapásból semmit egyszerűen, amit a választásokhoz használ az nem múltbeli kikövetkeztetés, erkölcsök, sémák, hanem a puszta éberség, hogy ha valamit választasz az hozzájárulás lesz az életedhez vagy sem. Neked! Nem másnak, nem a szomszédnak, nem a családodnak, nem a társadalomnak, neked! Sokan gyermekkorban megtanulták, hogy nincs választásuk, de tudd, hogy van választásod, hogy mindig, minden helyzetben van választásod és kell is, hogy válassz, hisz ez az életünk mozgatórugója. Választhatod azt, hogy állsz egyhelyben és vársz vagy választhatod azt, amit valójában szeretnél és akkor az Univerzum minden részecskéje megmozdul, hogy támogasson a választásodban. A tudatosság is egy választás. Az éberség is egy választás. Az öröm is egy választás. Az életed élése is egy választás!
Eszköz: Egyszerűen csak légy tudatos a választásaidra és válassz! Mindig és folyamatosan! És használhatod az első pontban említett könny – nehéz eszközt, ha úgy érzed elviszi a tiszta éberséged és érzékelésed az elméd, a múlt, az érzelmek, a vágyak!
4. Csoda, hogy van kapcsolatod az Univerzummal és lehet társteremtőd az életedben!
Ahogy már az előbb is utaltam rá, ha választunk valamit az Univerzum minden részecskéje megmozdul, hogy összerendeződjön számunkra minden, amire csak vágyunk, sőt még azon is túl, hiszen az Univerzumban végtelenek a lehetőségek.
Az egyik legnagyobb tévhit, hogy egyedül vagy… Lássuk csak… van 1 tested, akivel kommunikálhatsz, itt van az egész Univerzum, akitől kérhetsz és kérdezhetsz és valójában még a Föld is egy tudatosság, amivel kapcsoltunk van. Tehát már most van 3 játszópajtásod ehhez az élethez.
Eszköz: Az együtt teremtéshez az Univerzumban a kérdések feltevése az egyik legjobb eszköz. Tegyél fel kérdéseket, nyitott kérdéseket és csak figyeld az Univerzumból érkező lehetőségeket, mint „válaszokat”. Hogyan lehetne ez még ennél is jobb? Mi más is lehetséges? Élj kérdésben!
5. Csoda, hogy képes vagy energiákat érzékelni és áramoltatni!
Bár az energia a szemnek láthatatlan és vannak olyanok, akik persze látják mégis mivel nem látjuk ezért sokan nem is hisznek benne. Pedig ahogy az oxigént se látjuk, de mégis létezik és az életünk múlik rajta így van ez a szemnek láthatatlan energiákkal is. Ha nincs energia, nincs élet. Az energia pedig átjár minden élőt és körülöttünk is ott van és a jó hír az, hogy végtelen mennyiségben. Sőt képességed is van kapcsolódni ehhez a végtelen energia mennyiséghez és húzni a testedbe, hogy tápláljon.
Eszköz: Energiahúzás – Csak csukd be a szemed és képzeld el, hogy az Univerzum minden irányából áramlik az energia a testedbe! Figyeld, ahogyan áramlik fentről, lentről, elölről, hátulról, jobbról, balról… mindenhonnan és csak hagyd, hogy töltsön és töltsön! Van kapcsolatod az energiával! Te magad is energia vagy!
6. Csoda az éberséged, amivel a kapcsolataidat maximalizálhatod!
Érzékelő és éber lény vagy. Eltompíthatod az érzékelésed, hogy csak a jót próbáld meg érezni és kizárni a rosszat és a csúfat, de az élet része a jó, a rossz és a csúf is. Ha a kapcsolataidban nem félsz ébernek lenni, használni az éberséged az egy olyan potenciált fog felszabadítani, amivel maximalizálhatod a kapcsolataidat. Sokkal inkább tudsz jelen lenni, kedvesnek lenni, ha éber vagy és engeded, hogy érzékeld azt, amivel van a másik.
Eszköz: Csak figyelj mi van túl az elmén, túl a vágyakon, túl a gondolatok, túl az érzelmeken!
7. Csoda, hogy van kapcsolatod a Földdel és a Föld minden lényével: entitásokkal, elemeivel!
Igen sokkal többen élünk a Földön, mint aki él és mozog, azaz a növények, állatok, baktériumok, gombák és sorolhatnám.
Itt van a Föld, aki szinten egy külön tudatosság. Nincs szája nem beszél, de van létezik és gondoskodik rólunk! A kérdés, hogy mi gondoskodunk-e róla? Amivel leginkább tudod gyógyítani a Földet a nevetésed! Nevess sokat és még többet.
És az Access és talán az életünk egyik legmisztikusabb témája az entitások témakör, akikre ugyanúgy lehetünk éberek. Kiskorunkban féltünk, hisz nem is tudtuk mi fán teremnek és nem volt információnk, de tudd, hogy te vagy testben. Ez egy olyan aduász, hogy egyetlen testetlen sem tud ártani neked viszont annál többet tud segíteni. De egy következő bejegyzésben írok majd erről is, hogy hogyan lehetnek az entitások segítségünkre az életünkben.
Ezen a 7 ponton kívül is számtalan dolgot sorolhatnék fel, ami megmutatja, hogy milyen csoda vagy. Hogy bár a világ csodamérője az autó, a nagy ház, a márkás dolgok, de mindez mitsem ér, ha önmagad nem ismered el azért, aki valójában vagy! Azért a nagyszerűségért, aki vagy. Azért a csodáért, ami vagy. Akinek fantasztikus képességei vannak!
És van itt néhány már általatok is ismert és vágyott állapot, amiről írnék nektek most az én olvasatomban és, ahogy az Access Consciousness® eszközeivel megtapasztaltam ezeket:
Ön-értékelés – Értékeld azt, aki vagy, amid van és ha mindezeket hajlandó vagy el is ismerni megtapasztalod, hogy csoda vagy! Lehet, hogy még kezdetén tartasz a vágyaid teljesítésének, annak, hogy megérkezz önmagad életébe, ami igazán te vagy, de a csoda már most is benned van!
Ön-bizalom – Bízz önmagadban, bízz a tudatosságodban, légy bizalommal önmagad felé!
(Az intimitásnak 5 eleme van: Tisztelet, Bizalom, Megengedés, Sebezhetőség és Nagyrabecsülés, amit önmagaddal is gyakorolhatsz, hogy egy nagyszerű kapcsolatod legyen magaddal, a testeddel az életeddel és ezáltal másokkal is)
Ön-tudat – Tudd, amit tudsz! Tudd, hogy ki vagy! Végtelen lény, akinek van egy csodálatos teste, aki ezen a fantasztikus Föld bolygón él és, aki bármit meg tud teremteni, aki számára minden lehetséges! És mi más is lehetséges még, amire álmunkban sem gondoltunk, de vagyunk?
Készen állsz az utazásra? Használd a fent említett eszközöket és fedezd fel Önmagad nagyszerűségét és azt a Csodát, aki vagy! Mi kellene ahhoz, hogy minden nap egy könnyed játék legyen az eszközökkel?
És végezetül néhány gondolat Dain Heertől:
„TE változtathatod meg a világod. Az Access Consciousness® eszközei pont azt szolgálják, hogy megerősítsenek abban, hogy tudd, hogy tudsz. Sokkal nagyszerűbb és hatalmasabb vagy, mint valaha elismerted. Amikor ezt elkezded felismerni, bármi is legyen az, bármilyen választásaid is voltak korábban, függetlenül attól, mennyire volt igazad, a mai napon valami mást választhatsz.”
Írta: Vona Kitti (Minősített Access Consciousness® Facilitátor)
Forrás: https://vonakitti.com/2018/10/08/a-csoda-aki-vagy/
ITT TALÁLSZ ACCESS CONSCIOUSNESS® PROGRAMOKAT VELEM
(Access Bars®, Testkezelések, Facelift®, 4 napos Alapozó®, Tisztító esték)