Mindennapi meditáció CD – Vona Kitti

Mindennapi meditáció CD

5 000 Ft

Törlés
Cikkszám: N/A Kategória:
Leírás

Ezt a meditációt a mindennapokra ajánlom. Érdemes este megcsinálni lefekvés előtt vagy az este folyamán, amikor az ember már túl van a nap nagy részén.

A meditáció négy részből áll:

Első részben a belső vezetőjével végig veszi az ember azokat a dolgokat, melyek a nap folyamán konfliktust okoztak az ember számára. Amik dühöt, haragot, félelmet, aggodalmat váltottak ki és mindezek elengedésre kerülnek. A mindennapok során csodálatosan erősíthető a belső vezetővel való kapcsolat, hiszen így mindennapossá válik a tapasztalás vele.

A meditáció második részében a hála kifejezése következik. A hála a legszebb ima. Érdemes minden pozitív élményt még a legkisebbeket is felsorolni és úgy kezdeni minden mondatot és élmény megmutatását a belső vezetőnek, hogy hálás vagyok…

A meditáció harmadik része a teremtés. Ez segít abban, hogy minden egyes nap vizualizáljuk a vágyainkat. Érzelmekkel megtöltve, teljesen színesen, képekben megmutatva ezeket a belső vezetőnknek, aki nagy segítségünkre lehet a vágyaink megvalósulásában.

A meditáció utolsó részében pedig minden szerettünk, barátunk, családtagunk vágyának teljesülését kérjük, hiszen a másokért való ima elmondása nagyon fontos.

Ezzel a napi meditációval szeretném segíteni azok fejlődését és munkáját, akik szeretnének megszabadulni a napi stressztől. Szeretnék a hála adás folyamata által figyelmüket az életükben történő jó dolgok felé fordítani. Szeretném segíteni a vizualizációs képességek erősödését és a belső vezetővel való kapcsolat erősödését mindenkinek.

Minden meditáció nagyon gyakorlatias! Mentes minden féle felesleges díszítő elemektől és mentesek minden valóságtól elrugaszkodó elemtől.

A CD és MP3 verzióban is 2 hanganyag van:

  1. Vizualizációs csakraharmonizálás (hossza: 34:55)
  2. Mindennapi meditáció (hossza: 44:51)

Hogyan és milyen rendszerességgel ajánlott csinálni a hanganyagokat?

A hanganyagok külön-külön is hallgathatóak.
A vizualizációs csakraharmonizálást érdemes hetente 2x megcsinálni, de lehet természetesen akkor, amikor az ember jónak érzi, azaz alkalomszerűen.
A Mindennapi meditációt is lehet rendeszeresen minden nap vagy alkalomszerűen hallgatni.

Keress egy egészen kényelmes helyet a meditáció elvégzéséhez. A meditációt végezheted ülve vagy fekve. Fontos, hogy a helyed kényelmes legyen. Ne legyen alattad gyűrött takaró, ne feszüljön vissza a térded, legyen elég magasan a fejed és legyél kellőképpen betakarva, hogy ne fázz. Fontos, hogy a meditáció közben semmi se vonja el a figyelmed.
Érdemes olyan időpontot választani, amikor tudod, hogy utána nem kell rohannod tovább, azaz nem viszi el a figyelmedet a meditáció közben az, hogy már a következő teendőkre gondolsz.
Minden meditáció végén van egy kis zenés rész ráhagyva, hogy ha még fekve maradnál vagy csukott szemmel ülve, akkor ne induljon el azonnal újra a hanganyag.
Ha kizökkennél a meditációból akkor próbáld meg minél hamarabb visszahozni a figyelmed.
Ha elaludnál az sem probléma, hiszen mindig van “valaki” bennünk, aki “veszi az adást” (pl. ha alszunk és erős zaj van arra is felkelünk).
Próbáld meg elvárások nélkül csinálni a meditációt. Van, amikor ez ember látja a történeteket, mintha benne lenne. Van, amikor csak érzések jönnek. Van, amikor gondolatok formájában megértések. Minden meditáció más szokott lenni.

További információk
Formátum

CD + letölthető mp3, Letölthető mp3