Tízmilliószoros nap 4/4 - Hála - Vona Kitti

Tízmilliószoros nap 4/4 – Hála

7 000 Ft

78 készleten

Kategória:

Leírás

A 3. Tízmilliószoros nap Buddha mennybemenetelének ünnepe, ekkor ment az égiek közé, hogy tanításait az isteneknek is elmondja, és hogy köszönetet mondjon az édesanyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából. Hívei kérésére azonban nem maradt az égiek között, hanem Visvakarma isten létráján visszatért a földre.

Ennek a napnak a témájának a HÁLA.

A hála, mely minden érzés közül a legmagasabb rezgésű. A hála terében lenné és rezgésén élni közérzetjavító, teremtő, rezgésszint emelő hatású.

Az Előadásban a hála témakörével és fontosságával foglalkozom és a hála témaköréről mesélek. Beszélek azokról az akadályozó tényezőkről, melyek eltávolíthatnak a hála megélésétől. Valamint gyakorlatokat osztok meg, mellyel szokásoddá tehetet a hála kifejezését és elvezethet oda, hogy a folyamatos hála állapotában élhess az elégedetlenség helyett.

A meditációt a Chakra Dhyana gyakorlattal készítheted elő, majd a meditáció azzal foglalkozik, hogy hogyan kerültél ki a hála állapotából gyermekként, milyen mintákat hoztál a hála kifejezésére, a befogadás, önértékelés témakörökben. Megkeressük a múltbeli eseményeket, amiért hálás lehet az ember. Azokat az eseményeket és személyeket is, amikről vagy akikről már el is feledkezett az ember. Hálával kapcsolódunk azokhoz, akiknek hálásak lehetünk itt a jelenben. Feltöltődünk a hálával és ebből a térből teremtünk egy örömteli és hálával teli jövőt. A meditáció egy nagyon szép és felemelő folyamaton visz végig.

A hétköznapokra pedig készítettem egy 7,5 perces gyakorlatot, amit érdemes lehet akár minden nap megcsinálni. Ennek a gyakorlatnak a lényege a hálaadás és a hála terébe való létezés és a hála rezgésére való hangolódás.

De miért is különleges ez a nap és miért is nagyszerű ezen a napon dolgozni magunkon?

A tibeti hagyomány szerint minden évben van négy különleges nap, melyek Buddha életéhez kapcsolódnak, és amelyeket világszerte ünnepelnek. Keleten ezt Nagy Buddha-napnak hívják, nyugaton tízmilliószoros napként váltak ismertté.

Ezek a napok különleges energiával bírnak, hiszen az emberiség történetének „nagy személyei” örök lenyomatot hagytak a kollektív tudaton és ezeken a napokon különösen lehet kapcsolódni a hátrahagyott energetikai örökségükhöz.

Ezen a napon mivel az energiák végtelen mennyiségben hozzáférhetőek ezért érdemes olyan gyakorlatokat csinálni, amik segítik a tudatosságunk emelkedését, elengedési folyamatokat és a teremtést.

A 4. TÍZMILLIÓSZOROS NAP – HÁLA csomag részei:

1. Hála – Előadás (mp3, 35:56)
2. Chakra Dhyana gyakorlat magyarázattal (mp3, 40:46)
3. Hála – Meditáció (mp3, 37:35)
4. Hála – Gyakorlat a mindennapokra (mp3, 7:29)

BÓNUSZ:

5. Chakra dhyana gyakrolat leírása (.docx 2 oldal)
6. Chakra Dhyana – magyarázat nélkül (mp3, 45:35)

A meditáció előtt megcsinálhatod a Chakra Dhyana nevű gyakorlatot, mely segít felkészülni energetikailag a meditációra és elcsendesíteni az elméd.

A hanganyagokra vonatkozó jogi szabályozások:
– a hanganyagok 3. félnek nem küldhetőek tovább,
– nyilvános sugárzásuk nem megengedett,
– saját programokon való felhasználásuk jogszabályt sért,
– nem oszthatóak meg nyilvánosan az interneten.
A megrendeléssel (átutalás és letöltés) a fenti jogszabályok automatikusan elfogadásra kerülnek, és bármely pont sértése jogi következményekkel jár.

Hogyan és milyen rendszerességgel ajánlott csinálni a hanganyagokat?

A hanganyagok külön-külön is hallgathatóak. Az Ananda mandalát vagy a Chakra Dhyanát érdemes hetente megcsinálni, de lehet természetesen akkor, amikor az ember jónak érzi, azaz alkalomszerűen. A meditációkat pedig, amikor időszerűnek érzed.

Keress egy egészen kényelmes helyet a meditáció elvégzéséhez. A meditációt végezheted ülve vagy fekve. Fontos, hogy a helyed kényelmes legyen. Ne legyen alattad gyűrött takaró, ne feszüljön vissza a térded, legyen elég magasan a fejed és legyél kellőképpen betakarva, hogy ne fázz. Fontos, hogy a meditáció közben semmi se vonja el a figyelmed.
Érdemes olyan időpontot választani, amikor tudod, hogy utána nem kell rohannod tovább, azaz nem viszi el a figyelmedet a meditáció közben az, hogy már a következő teendőkre gondolsz.

Minden meditáció végén van egy kis zenés rész ráhagyva, hogy ha még fekve maradnál vagy csukott szemmel ülve, akkor ne induljon el azonnal újra a hanganyag.
Ha kizökkennél a meditációból akkor próbáld meg minél hamarabb visszahozni a figyelmed.
Ha elaludnál az sem probléma, hiszen mindig van „valaki” bennünk, aki „veszi az adást” (pl. ha alszunk és erős zaj van arra is felkelünk).

Próbáld meg elvárások nélkül csinálni a meditációt. Van, amikor ez ember látja a történeteket, mintha benne lenne. Van, amikor csak érzések jönnek. Van, amikor gondolatok formájában megértések. Minden meditáció más szokott lenni.